A Sogetsu iskola évről évre, október végén kiállítást rendez a Nihonbashi Takashimaya hatalmas, emeleti termében. A tárlat kétszer három napig tart, ami azt jelenti, hogy a zenki, vagyis az első periódus kiállítói három nap után, 5-7 között elbontják a munkájukat, majd egyből utánuk, este, a kóki, a második periódus alkotói megszállják a teret és két óra alatt felépítik az új ikebana kompozíciókat. Reggel újra nyitás.
Érdemes ilyen szemmel nézni a fényképeket – ezek a munkák két óra alatt készültek el (és ebben benne van a szállítás és takarítás is). Több száz kiállító, köztük a Sogetsu legmagasabb rangú mesterei, és több tízezer néző vesz részt ezen az évente megismétlődő 'ceremónián'.
Sok, csoportos és egyéni, beltéri és kültéri kiállításon vettem részt Japánban, de ezen, a NAGYon, az ŐSZIn sajnos nem. Ehhez bátornak kell lenni… és gyorsnak, és igen csak áldozni kell rá, hiszen a helypénz a legkisebb helyért is közel félmillió forint.
"Mi a SOGETSU?" Fedezd fel a Sogetsu Ikebana világát! Az idei seregszemle elmélkedésre szólitott fel – mit jelent ma a közel száz esztendős múlt, hogyan értékeljük a hagyományainkat, mi az ikebana szerepe ebben a korban, ahol élünk és miért rendezünk virágokat.
"Mit jelent nekem a Sogetsu" – nehéz válaszolni erre a kérdésre. Azt könnyebb elmondani, hogy mit jelent Sogetsu ikebanát tanulni. Egyensúly érzése; tisztelet, szenvedés, amikor sehogyan sem sikerül és mély, belefeledkező öröm, amikor jól megy…
A jobboldali képen látható kompoziciót a mesterem, Takagi Suisen rendezte.
Az Iemoto, a Sogetsu Ikebana vezetője üzenete:
“The Sogetsu School will celebrate its 100th anniversary in four yours’ time. Over the past century, the world situation, lifestyles, and the environment surrounding ikebana have changed so drastically that we are now living in an age of unforeseeable future years.Therefore, I believe that reflecting on the past, examining the present,and reevaluating why we arrange flowers and what Sogetsu is about are of great significance in discovering the path ahead.Following on from the last year’s exhibition, we will ask this question once more.What’s SOGETSU? - Iemoto Akane Teshigahara
Nihombashi Takashimaya
Október 25. 2023 [szerda] - Október 30. 2023 [hétfő]
https://www.sogetsu.or.jp/e/events/hq-org/29576/
Комментарии