Ichigo ichie – találkozunk, de csak egyszer ebben az életben

Egyszer, egy Pecha Kucha esten, egy fiatal amerikai művész arról beszélt, milyen nehéz elfogadnia, hogy művei — murálokat fest — egyszerűen eltűnnek a kiállítás után. Az előadást hallgatva azon gondolkoztam, mennyire eltérő erről a japán felfogás, ahol az elmúlás, és ezen belül az egyszeri, nem megismételhető alkotás egészen különleges szépséggel, értékkel bír. “Ichigo ichie” mondja a japán közmondás — találkozunk, de csak egyszer ebben az életben.

Composition using split bamboo at Sogetsu Hall

A nyugati kultúrkörben az elmúlást alapvetően negatív konnotáció övezi; de ha az elmúlást nem mint halált, hanem mint folyamatos, mindenkoron jelen levő változást értelmezzük, akkor könnyebben elfogadjuk a japán gondolkozásmódot, ahol a mulandóság sajátos esztétikai kategóriaként van jelen. Az egyszeri ‘találkozás’ éppen a megismételhetetlensége miatt értékes; efemer szépsége az alkotó és a befogadó részéről egyaránt elmélyült figyelmet kíván.

Az idő, a folyamatos változás és átalakulás inherens tulajdonsága az élő anyagból készülő alkotásoknak. Az ikebana esetében az évszakokat kifejező, szezonálisan változó virágok mellett gondosan megválasztott, rügyező ágak, épp csak feslő bimbók, vagy éppen már száradó, hernyórágta levelek is utalnak a természet változására, a létezés múlékonyságára.