Életem két, különböző szakaszában, összesen húsz évet éltem Tokióban; először mint építész, később mint egyetemi oktató. Huszonévesen, kezdő építészként költöztem először; már a kezdetektől éreztem, hogy európai kívülállóként csak úgy kerülhetek közelebb a japán kultúrához, ha alkotóként is részt veszek benne. Az ikebanára esett a választásom, mert vonzott a vonalak rajzos szépsége, a maréknyi anyag formálta tér. Japán hagyományok szerint egy mesteroktató, Takagi Suisen mellett tanultam, később kiállításokon vettem részt és „ikkyu” (első fokozatú) tanári diplomát is szereztem.
Most, újra itthon, Budapesten, a Japánban megismert életszemléletet, esztétikát, tervezői magatartást szeretném szélesebb körben ismertté tenni. Egyetemi oktatási munkám mellett erre szolgál ez a honlap, a blog és az @ikebanaontheroad Facebook és Instagram oldalak.
Az ikebana elsősorban látni tanít. Kiindulópontja a természet közvetlen megtapasztalása; kifejezi annak életenergiáját, esetlegességét, múlékonyságát. Nem az örökkévalóságnak szánt alkotás (még akkor sem, ha néha mesterséges anyagokat használ); nem szállítható, nem birtokolható, a helynek és a pillanatnak készül. Ilyen értelemben rokonságban van a XX. század ‘land art’ irányzatával, az örökkévaló helyett a mulandót, a sokszorosítható helyett a megismételhetetlent kereső művészettel.
Az ikebana egyben eszközként szolgál arra, hogy alkotó és befogadó feloldódjon a természetben, rátalálva ezáltal saját, belső nyugalmára. Erre utal másik neve, a kado - a virágok útja. A do 道 írásjel ismerős lehet a japán harcművészetekből: judo, bushido, kendo.
A japán hétköznapok legegyszerűbb virágkompozíciója is hordozza a hagyományos szellemiség egy szikráját és összetéveszthetetlenül más, mint az európai csokrok, asztaldíszek. A legfontosabb különbség, hogy az ikebana kevés anyagot használva is vonzza a szemet, mert színfoltok és tömeg helyett elegáns, ecsetvonásszerű vonalakkal dolgozik, így a kompozíció térbeli, mozgalmas és feszültséggel telített lesz.
Az ikebana formai elemei — asszimetrikus, gyakran hármas tagolású elrendezés, dinamikus egyensúlyon keresztül elért harmónia — egyaránt jellemzőek minden hagyományos japán művészeti ágra, legyen az kerttervezés, bonsai, vagy kerámia. De kapcsolatokra lehet találni az építészet, kalligráfia vagy akár a food design irányába is, hiszen a hagyományos, japán fine dining, a kaiseki tálalása igen közel áll az ikebana világához.
Az ikebana hagyományos művészet, de folytonosan megújulva, a mindennapi élet része tudott maradni. Azt remélem, hogy itthon, európai közegben, egyéni és kollaborativ alkotómunkám során, tágítani tudom a kortárs ikebana határait.
Comentários